Írta: Ekkor: aug 31, 2015 Kategóriák: Uncategorized | Hozzászólások kikapcsolva

Egy júniusi délutánon, próbáltam kitalálni valami egyszerű, szórakoztató és rövid animációt, amit még a nyáron le tudok gyártani. Az alapötlet pár óra alatt megvolt.
Szöveges forgatókönyvet nem is írtam, egyből kártyákra rajzolgattam a jeleneteket, és azokat pakoltam ide-oda az idővonalban, majd kiegészítettem, és pár nap alatt összeállt a történet. Jött a karakter tervezés, majd a hátterek, és ezzel párhuzamosan felvettük a két szereplő hangjait is Kiss Bernadettel, és Váray Lacival a Colombre Bandből. Laci ezt egy koncerten úgy elevenítette fel két dal között, hogy “Két szakállas férfi bement a lakásba, aztán nyögés és kiabálás hallatszott, majd az egyik távozott.” :D

Miután a karakterek hangjaira elkészült az animáció, újra meglátogattam Lacit a hangfelvevővel, de akkor már sokkal kevésbé  volt ciki a helyzet, mert a zenét vettük fel. Eredetileg egyébként úgy voltam vele, hogy majd nagypapám kis dorombján játszom valamit a film alá, de amikor utánanéztem hogy kell megszólaltatni egy dorombot, úgy döntöttem elfogadom Laci segítségét, amit korábban ajánlott fel. Ez később jó döntésnek bizonyult, mert lazán feljátszott nekem néhány groove-ot, amiket utána tudtam variálni, a külön rögzített 1-1 pendítéssel, és a mély dobhangokkal.

Felvettem még egy adag hangmintát pl. pénzcsörrenésről, zsebben turkálásról, stb. és összeállt a végleges hangsáv, még jött az EQ-zás, panorámázás, hangszintek beállítása, és azt vettem észre, hogy augusztus vége van! Gyorsan eltelt az a két hónap, amíg elkészült ez a rövid kis animáció, de legalább nagyon élveztem.
Nehezen tudok királyabb dolgot elképzelni, mint a rajzfilm készítés! Köszönöm Dettinek és Lacinak, hogy segítettek!

Bad Behavior has blocked 93 access attempts in the last 7 days.