A krumpli kísérlet
Az odúba zárt krumpli, Jeremy karakterdrámája, akin viselkedés kísérletet végeznek. Sok cselekménye nincs, az animáció kicsit darabos (viszont 99%-ban kockáról kockára készült), de ez az eddigi legőszintébb filmem. A kis torz krumpli, amit rettenetes körülmények között tartanak, és minden negatív érzést elnyom magában. Ezeknek az elfojtott dolgoknak csak egy kiskapuja van, a letépett plüssmacifej. Jó szórakozást! Sokkal kevesebb idő alatt készült, mint például a Kell!, de meg kellett hozzá tanulnom egy új programot, ami viszont sokkal jobban...
TovábbKell! – animációs rövidfilm
Egy júniusi délutánon, próbáltam kitalálni valami egyszerű, szórakoztató és rövid animációt, amit még a nyáron le tudok gyártani. Az alapötlet pár óra alatt megvolt. Szöveges forgatókönyvet nem is írtam, egyből kártyákra rajzolgattam a jeleneteket, és azokat pakoltam ide-oda az idővonalban, majd kiegészítettem, és pár nap alatt összeállt a történet. Jött a karakter tervezés, majd a hátterek, és ezzel párhuzamosan felvettük a két szereplő hangjait is Kiss Bernadettel, és Váray Lacival a Colombre Bandből. Laci ezt egy koncerten úgy elevenítette...
TovábbVolt egyszer egy comic strip
Úgy döntöttem adok néhány sort rövid pályafutás után jegelt Furry Feud című, angol nyelvű comic stripemnek. Amikor 2013-ban olvastam John Vorhaus The Comic Toolbox című komédiaírást oktató könyvét, úgy gondoltam érdemes lenne gyakorlatba átültetni a frissen megszerzett tudást. Ezért nekiálltam kis történeteket kitalálni a rókáról és a nyúlról, akik lakótársak. Így született meg a Furry Feud (talán Bundás Viszálynak lehetne fordítani). Egészen addig semmi kötődésem nem volt a képregények világához, sőt a szuperhős képregényekről sose...
TovábbÉpítési terület – Izometrikus animációs film
Mint két éve a Törzsfejlődésnél, most is nagyon gyorsan kellett összeraknom egy filmet, ha fesztiváloztatni szerettem volna valamit. Először egy 8-bites panelok között játszódó animációra gondoltam, mert a panel-életben sajnos sok tapasztalatom van, de végül az izometrikus 3D animáció mellett döntöttem. Nagyjából 1-2 hét alatt kialakult a fejemben, hogy mit szeretnék. Az alapján írtam egy snittlistát, amit aztán feltettem az íróasztalom egyik polcára, és rá se néztem a gyártás alatt. Úgyhogy eléggé improvizatív módon készült. A zenét a pár...
Tovább